welcome to the jungle - finomságok az instagramhoz friss androidosoknak
pontosan másfél évvel ezelőtt jelent meg az AppStore-ban egy olyan alkalmazás, ami elsőként adott sikerélményt az olyan kis hobbifotósoknak is, mint én. azoknak, akik mindig hordozgatták magukkal a fényképezőgépüket, aztán ahogy lehetett, jó optikával felszerelt telefonra váltottak. azoknak, akik a pillanatot sokkal jobban szeretik megörökíteni száz szó helyett egy képben. azoknak, akik tudták, hogy eszköz és szaktudás híján sosem lesznek profi fotósok, mégis szerették volna így kiteljesíteni az önkifejezési igényeiket. ez volt az Instagram, amely először hitette el, hogy az is érezheti magát sikeresnek, aki nem vérprofi. zseniális minimalizmussal oldották meg a tervezők, hogy ne add fel: néhány gombnyomással, tökegyszerűen fotózhatsz, finomíthatsz, publikálhatsz, visszajelzést kaphatsz és közösséget építhetsz egyben. ennyi a siker titka, és ezért nem futott be semmi más ennyire - az Instagram-közösség elismerése lett a mérce. hiába jött a picplz vagy a kis, ezt a receptet másolni próbáló appok százai (sokszor legalább akkora tudással egyébként), nem tudták utolérni ezt a kombinációt.
ma végre megjelent az Insta a Google Play-en is (ex Android Market, ezen is el lehetne csámcsogni egyszer), így minden Android-felhasználó kipróbálhatja magát ezen a felületen. jó játék ez a lájkvadászoknak is, de aki vizuális kötődésű, mindenképp élvezni fogja. sajnos hendikeppel indul az, akinek nem jó a kamerája vagy akár a kijelzője felbontása, de ha valami nem stimmel, akkor azt a lájkok hiányából úgyis észreveszitek majd :)
összeírtam nektek néhány praktikus finomságot, hogy ne nektek kelljen rájönni - mert ugye belülről mégiscsak más, mint külsősként véleményt mondani róla, ugye, cinikus barátaim? ;) (tudom, #trollingisanart)
1: EFFEKTEZNI NEM KÖTELEZŐ
okéoké, tényleg tök jó mindent kipróbálgatni, és van olyan hangulat, amihez kifejezetten illik egy szétszaturált kép, de a fotóid legalább 30%-ában nem lesz szükséged effektre. ha mégis, érdemesebb a gyengébbeket (Amaro, Rise, Valencia) kipróbálni, mielőtt szétszeded a harmóniát, ami alapvetően egyébként a világban létezik :) hiszen épp azért akartad lefotózni azt a valamit, mert jól néz ki, nem? :) persze néha nem lehet ellenállni ;)
2: AZ INSTA NEM CSET
legalábbis szerintem. frankó dolog, hogy kialakul egy közösség, de aki kinyitja az appot, alapvetően fotókat szeretne nézegetni, nem kilométer hosszú csetikék átpörgetésére pazarolni az idejét. van még csomó helyen instagram-közösség (például a pluson: Instagramers Hungary, @atomvillanas tollából, de facebookon is találtok többet), sokkal hatékonyabb (lenne) ott vicceskedni huszonsok komment formájában, mint magán a felületen. mert nem arra lett tervezve.
3: HA NEM KUKACOLSZ, NEM LÁTLAK
igen, itt is olyan a mention, mint a jó öreg twitteren. ha nem a saját képem alatt írsz nekem, azt nem fogom látni, hiába szánod akár egy kommentemre válasznak. mention = kukac, et, stb, szóval ez: @
4: NE IS VÁGYJ A POPULAR KATEGÓRIÁBA VALÓ BEKERÜLÉSRE
kivéve talán, ha Fluor Tomi vagy, ebben az esetben pedig kövess be instán, zencsaj vagyok :D anno még elég volt félórán belül tíz lájk a popular oldalon való szerepléshez, ma már esélytelen. érdemes ott nézelődni persze, de ne kergess bárányfelhőket :) sokan széttagelik a fotóikat pl #bepopular jelzővel, sohasem hallottam róla, hogy valaki ettől popularré lett volna :)
5: TAGELNI HASZNOS
amíg értelmesen teszed. egyrészt a saját fotóid is jól tudod így kategorizálni, másrészt egy bizonyos témában gyorsan találhatsz olyan felhasználókat, akik szintén ezt teszik (igen, én ma épp rákerestem a #foxterrier tagre :)) persze visszatérnék az előző pontra, a #picoftheday és a #popular nem varázsigék :)
6: IRÁNY A CLOUD
egy ideig nem volt elérhető semmilyen webes felületen a felhasználónkénti stream, ez ma már megoldott (webstagram ftw), illetve külön appok vannak arra is, ha le akarsz menteni fotókat a már feltöltöttek közül (pl Instake). de ha fontosak a fotóid, érdemes összekötni egy flickr- vagy picasa-accounttal a friss Instagram-regisztrációd.
7: NE ÉRDEKELJEN, HA BESZÓLNAK MÁSOK
hacsak nem 18+-os tartalmat vagy más undormányt tolsz fel a netre, valójában senki nem szólhat rád azért, hogy mit teszel ki instagramra. elvégre szabad az unfollow ;) (és ezen butaság is megsértődni) lassan megszokja mindenki, hogy nem kell mindenkitől művészi fotókat elvárni (és ahogy az app nevéből is látjuk, ezek a mi instant pillanataink), és úgy állnak majd hozzá, mintha egy sima twitpicet töltöttél volna fel. köznevesül az insta is :) és mindenki azt fogja rajta megmutatni, ahogy ő látja a világot.
hajrá android-tábor, jó szórakozást:)



